Kedves egykori és leendő regöstáborozók, táncolni vágyó cserkészek!

mondhatjuk “elő- regöstábori bemelegítésre”.
Mivel sikeres volt a legutóbbi tanfolyam, így újra indul tanfolyamunk!
Viszont nem csak azoknak szervezzük, akik voltak a legutóbbi alkalommal,
hanem azoknak is akik lemaradtak róla.
2014. május 10-én (szombaton) 10:00 és 13:00 között szintén vajdaszentiványi “minitanfolyamot” szervezünk a Budai Várban, a Budai Evangélikus Gyülekezet
nagytermében (I. kerület, Táncsics Mihály utca 28. – 104-es kapucsengő, a Bécsi kapu térnél)
A minitanfolyam ugyan abban a tematikában fog felépülni, mint az előző, ami egy háromórás kurzus, amelyen a vajdaszentiványi páros táncból a sebes fordulót és a csárdást tervezzük átvenni az alapoktól, összeszedetten, akár ismétlésként, akár újonnan tanulja valaki.
Kedvcsinálóként csatoljuk a tanfolyam plakátját!
A tanfolyam díja szintén 2500 Ft/fő előre történő fizetéssel (május 5-ig), 3000 Ft/fő a helyszínen, készpénzben fizetve. (Számlát/nyugtát mindkét esetben adunk.)
A kurzus minimum 10 fő jelentkezése esetén indul (de szerencsére az előzőn kb. 16-an voltunk), ezért ha érdekel benneteket a lehetőség, előzetes jelentkezést (és nem mentek véletlenül portyára az őrsökkel) kérünk a következő link alatt:
https://docs.google.com/forms/d/1aQPpuyfkdMZilUWEPD9l4ed7Z0G_Dg338h_K2MjWDXc/viewform
Facebook eseményt is hoztunk létre hozzá:
www.facebook.com/events/281202125373383/?ref_dashboard_filter=upcoming – aki inkább FB párti, annak itt is lehet hívogatni embereket 🙂
Magyar Zsuzsi és Nagy Józsi
a regöstábor tánctanárai
http://regos.cserkesz.hu/
email: jozsef.nagy01@gmail.com, magyarzsuzs@gmail.co
m