A koronavírus gazdasági hatásaira reagálva a Magyar Cserkészszövetség szeretné azon cserkészek családjait támogatni, akiknek jelentős bevétel kiesés miatt veszélybe került a mindennapi megélhetésük.

“A szeretet bizalom. A bizalom hit.”

2020. decemberi végéig egy 9 hónapig tartó adománygyűjtésbe kezdünk, amihez támogatókat keresünk.


Minden hónap 10-éig
IDE UTALD AZ ADOMÁNYT:
Magyar Cserkészszövetség
10918001-00000071-76940033
Közleménybe: korona


Alapelvek

Cserkészeink családjait szeretnénk ebben a nehéz helyzetben segíteni, havi rendszeres támogatást nyújtva nekik. Célunk szerint akit a jelentkezők közül támogatandónak ítélünk, év végéig stabilan megkapja a megítélt összeget. Egy családnak havi min. 20.000 Ft-ot utalunk, mert úgy gondoljuk, ez már valós segítség lehet.

Amennyiben több adomány érkezik be, a minimális összeget is megemeljük.
Amennyiben több igény érkezik be, mint amennyit az adományok fedezni tudnak, felülvizsgáljuk a rendszert és a megadott szempontok alapján súlyozzuk a rászorulók helyzetét. Így előfordulhat, hogy valakit nem tudunk támogatni. Kérjük a megértéseteket!

Ha segítségre van szükséged

Kérjük jelentkezz az űrlapon keresztül, ha a járvány olyan élethelyzetbe sodort, ami veszélyezteti, nehezíti a mindennapjaitokat!


Biztosan vagyunk sokan a mozgalomban, akik szerencsésebben átvészelik ezt az időszakot, mert olyan munkahelyünk van, de azt is tudjuk, hogy sokakat megvisel gazdaságilag vagy éppen egészségügyileg az elkövetkező néhány hónap.
Szeretnénk segíteni, engedd ezt meg nekünk!
Töltsd ki az űrlapot, ez alapján tudunk a támogatás mértékéről dönteni. Bízunk benne, hogy egy kicsivel mi is hozzá tudunk járulni egy jobb világhoz.