Adománygyűjtés a korona idején

A koronavírus gazdasági hatásaira reagálva a Magyar Cserkészszövetség szeretné azon cserkészek családjait támogatni, akiknek jelentős bevétel kiesés miatt veszélybe került a mindennapi megélhetésük.

“A szeretet bizalom. A bizalom hit.”

2020. decemberi végéig egy 9 hónapig tartó adománygyűjtésbe kezdünk, amihez támogatókat keresünk.


Minden hónap 10-éig
IDE UTALD AZ ADOMÁNYT:
Magyar Cserkészszövetség
10918001-00000071-76940033
Közleménybe: korona


Alapelvek

Cserkészeink családjait szeretnénk ebben a nehéz helyzetben segíteni, havi rendszeres támogatást nyújtva nekik. Célunk szerint akit a jelentkezők közül támogatandónak ítélünk, év végéig stabilan megkapja a megítélt összeget. Egy családnak havi min. 20.000 Ft-ot utalunk, mert úgy gondoljuk, ez már valós segítség lehet.

Amennyiben több adomány érkezik be, a minimális összeget is megemeljük.
Amennyiben több igény érkezik be, mint amennyit az adományok fedezni tudnak, felülvizsgáljuk a rendszert és a megadott szempontok alapján súlyozzuk a rászorulók helyzetét. Így előfordulhat, hogy valakit nem tudunk támogatni. Kérjük a megértéseteket!

Ha segítségre van szükséged

Kérjük jelentkezz az űrlapon keresztül, ha a járvány olyan élethelyzetbe sodort, ami veszélyezteti, nehezíti a mindennapjaitokat!


Biztosan vagyunk sokan a mozgalomban, akik szerencsésebben átvészelik ezt az időszakot, mert olyan munkahelyünk van, de azt is tudjuk, hogy sokakat megvisel gazdaságilag vagy éppen egészségügyileg az elkövetkező néhány hónap.
Szeretnénk segíteni, engedd ezt meg nekünk!
Töltsd ki az űrlapot, ez alapján tudunk a támogatás mértékéről dönteni. Bízunk benne, hogy egy kicsivel mi is hozzá tudunk járulni egy jobb világhoz.

Beérkezett adomány
100%
Kiosztott adomány
88%

Tudnivalók

Így segíthetsz!

A rendszer működéséről

Hírek

Valami véget ért…
2020.12.11.
Kedves Cserkésztestvérek! Közeleg az év vége, a befelé figyelés, az összegzés időszaka. Nálunk sincs ez másképp, hiszen mi is fordulatokban bővelkedő évet z
Novemberben is elkél még a segítségetek
2020.11.02.
Kedves Cserkésztestvéreink!Közeledik az év vége és ezzel együtt az ünnepi időszak, a meghittség és a befelé figyelés ideje is. Egyikünknek sem könnyű most szám
Messze még a vége…
2020.10.05.
Újabb eredményes hónapot zárt közösségi gyűjtésünk a koronavírus-károsult cserkésztestvérek javára. Sőt mi több, már mostanra sikerült elérnünk az év végéig ki
Segítségből nem árt a második hullám
2020.09.15.
A koronavírusról szóló hírek elkerülhetetlenül a mindennapjaink részévé váltak. Azonban nagyon fontos lenne, hogy ne fásuljunk bele ezek olvasásába, hiszen min
A legkisebb segítség is messzire ér
2020.08.25.
Ahogy utat tört az életünkben a koronavírus, egyre inkább tapasztaltunk meg egy velünk élő folyamatos veszteségélményt is, amely – hiába közös – mindenkit másk
Csak így tovább!
2020.08.03.
Kedves Cserkésztestvérek!Újra eltelt egy hónap, stabilan tudunk támogatni nyolc családot. Néhány érdekes adatot is megosztunk veletek - azok örömére, akik szer
Online is adományozhattok!
2020.07.03.
Örömmel adjuk hírül, hogy elindult az MCSSZ megújult honlapja, a cserkesz.hu, ezzel együtt pedig sikerült beüzemelni egy adományportált, amit az https://adoman
Elfogytak a tartalékok
2020.06.30.
Beköszöntött a nyár, ezzel együtt úgy tapasztaljuk, sok helyen elfogytak a tartalékok. Sokat helyzete most kezd igazán válságossá válni. Az elmúlt időszakb
Köszönet az adományozóknak!
2020.05.26.
"Hálás szívvel köszönjük! Köszönjük mindenkinek, aki adta, aki közvetített, aki dolgozott vele. Második alkalommal küzdök a rákkal, és egyedül nevelem a három
Nem kevesebbről van szó…
2020.05.11.
... mint 625.000 Ft-ról. Ennyi összeget utaltatok már egy hónap alatt a járványhelyzet miatt meghirdetett felhívásunkra. Kedves Cserkésztestvérek! Mérhet

Kapcsolat

  • +36 20 548 17 66
  • tamogatas@mcssz.hu