Másodéves hallgató vagyok a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán.

Cserkészet
2008-ban kezdtem a cserkészetet, ekkor még kiscserkészénként a dunaföldvári 105. sz. IV. Béla cserkészcsapat Kikerics őrsében. 2009-ben tettem kcs, 2012-ben pedig cserkész fogadalmat. 2016 óta vezetem az Ananász őrsöt és vagyok büszke ŐV-je 8 klassz csajnak. Ezenfelül 2019 óta töltök be rajparancsnoki szerepet a Sündisznóka raj, azaz a cserkész korosztályú raj kisebbik felében. Előtte voltam a kcs raj pénzügyese és jelenleg is foglalkozom pénzüggyel már csapat szinten. 2019-2020 folyamán végeztem el a STVK-t és szereztem segédtiszti képesítést.

Vezetőképzés
2016-ban végeztem el a KCsŐVK-t. 2017-ben a nyuszi altáborban vezettem őrsöt. 2018-ban mamelukként vettem részt a képzésben. Tavaly és idén pedig a kiképzői törzs tagja vagyok.

Amivel szívesen foglalkozom
– főzéssel, sütéssel
– programok szervezésével
– olvasással