A gimnáziumot 2018-ban végeztem, utána fél évet töltöttem Argentínában. Jelenleg az ELTE Tanító- és Óvóképző karán tanulok óvodapedagógia szakon.

Cserkészet
2007-ben lettem kiscserkész a 442. Báthory László Cserkészcsapatban, Zugligetben, a Bodza őrsben, akik azóta az életem meghatározó részévé váltak. 2008 tavaszán kcs ígéretet, 2012-ben cserkész-, majd 2020-ban rover fogadalmat tettem. 2014 őszén lettem az Árvacsalán őrs boldog vezetője, akiket 2018-ig kísérhettem. Ezt követően két évig a Szent Dorottya kiscserkész rajt vezettem, majd 2020-ban lettem csapatparancsnok helyettes.

Vezetőképzés
2014-ben voltam jelölt a KCsŐVK-ban. 2015-ben nyuszi vezetőként, 2018-ban pedig mamelukként tértem vissza a képzésbe. A st-t a 2019-es évben kezdtem el, egészségügyi okok miatt félbehagytam és reményeim szerint az idei évben fogom elvégezni.

Amivel szívesen foglalkozom
– Kézműves alkotások
– Zene
– Pszichológia
– Játékok
– Tűnődés az élet nagy dolgain