XXV. Kárpát-medencei Regöscserkész-tábor

Meghirdetés


Legalább ötödik osztályt végzetteknek: 2014. június 27. – július 6.
Legfeljebb negyedik osztályt végzetteknek: 
2014. június 30– július 6.
Egyetemistáknak és felnőtteknek 2014. július 26.A Magyar Cserkészszövetség és a Regös Alapítvány meghirdeti a XXV. Kárpát-medencei Regöscserkész-tábort. Táborunkra minden cserkészt – aki volt már, és aki még nem – szeretettel várunk.

A tábor helyszíne: Miskolc

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Táncos lábúaknak

Kedves egykori és leendő regöstáborozók, táncolni vágyó cserkészek!

   Szeretnénk felhívni a figyelmeteket egy kis tánctanulási lehetőségre,
mondhatjuk “elő- regöstábori bemelegítésre”.

   Mivel sikeres volt a legutóbbi tanfolyam, így újra indul tanfolyamunk!
Viszont nem csak azoknak szervezzük, akik voltak a legutóbbi alkalommal,
hanem azoknak is akik lemaradtak róla.

   2014. május 10-én (szombaton) 10:00 és 13:00 között szintén vajdaszentiványi      “minitanfolyamot” szervezünk a Budai Várban, a Budai Evangélikus Gyülekezet
nagytermében (I. kerület, Táncsics Mihály utca 28. – 104-es kapucsengő, a Bécsi kapu térnél)
A minitanfolyam ugyan abban a tematikában fog felépülni, mint az előző, ami egy háromórás     kurzus, amelyen a vajdaszentiványi páros táncból a sebes fordulót és a csárdást tervezzük    átvenni az alapoktól, összeszedetten, akár ismétlésként, akár újonnan tanulja valaki.
Kedvcsinálóként csatoljuk a tanfolyam plakátját! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

III. Budakalászi Cserkész Röplabda Bajnokság

“Kedves cserkésztestvéreim, kedves érdeklődők!

 

Ezennel ünnepélyes hangulatban, kitörő örömmel hirdetem meg a
III. Budakalászi Cserkész Röplabda Bajnokságot!

2014. május 10-én 16 órai kezdettel gigászi küzdelemben vívhatnak meg a nevező csapatok a budakalászi Cserkészház strandröplabda-pályáján, hogy birtokba vehessék az igen tekintélyes titulust, mely ezennel a Cserkész Röplabda Bajnokságot!

„A 2014. évi Budakalászi Cserkész Röplabda Bajnokság győztese”

elnevezést kapja. A nyertes ritka értékes főnyereményhez jut majd hozzá.

A név bár csalóka, ne tévesszen meg senkit, minden nemcsak cserkészt szívesen látunk Budakalászról, valamint minden cserkészt örömmel fogadunk, nemcsak Budakalászról. Alapvetően 6 fős csapatok jelentkezését várjuk, maximum három cserével, de akiknek kedve szottyan egy kis izgalomra, kevesebben is pályára léphetnek. Biztosan akadnak vakmerők, akik egyedül is kihívnák a sorsukat maguk ellen, őket kérném, ezt inkább minimum ketten tegyék egy csapatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….