Kerületi cserkész népdaléneklési, népzenei, vers- és mesemondó verseny

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.” (Sebő Ferenc)

Időpont. 2017. október 20-án, pénteken délután 16.00-18.00 között, sok jelentkező esetén szünet után 20 óráig meghosszabbítva a nagyobb korcsoportok számára. Eredményhirdetés: az Esztenás táncház szünetében. Kiscserkészeket a gyerektáncházba várjuk, a nagyobbakat pedig eredményhirdetés után a felnőtt táncházba. Program vége kiscserkészeknek kb este 8 óra, a többieknek este 10 óra.

Helyszín: Fráter György Katolikus Gimnázium.3525  Miskolc, Városház tér 6.

Jelentkezés: 2017 október 8. éjfélig az alábbi űrlapon. Visszamondásokat október 16-ig legyetek szívesek jelezni. Aki nem jelentkezik, viszont eljön a versenyre, azt szeretettel várjuk, meghallgatjuk, de sajnos ajándékkal és oklevéllel nem tudjuk jutalmazni. Megértéseteket köszönjük!

Minden versenyzőt arra kérünk, hogy a versenyre egy szép kivitelezésű népi- vagy cserkészmotívumokkal díszített lapot hozzon magával, amit a zsűrinek átad majd.

Ezen szerepeljen:

  • A cserkész (vagy az őrs) neve
  • Csapatszám és név
  • A választott népdalok/versek/népzenei dallam/mese megnevezése

Megjelenés: cserkész egyenruhában vagy népviseletben.

Korcsoportok

  • Kiscserkész (2007. január 28. után születtek)
  • Cserkész (2003. január 27- 2007. január 28.)
  • Kósza (2000. január 27. – 2003. január 28.)
  • Vándo és mester (2000. január 28-án ás előtt születtek)

Népdal: Kiscserkész 5 választott népdal, cserkész 10 választott népdal, kósza 15 választott népdal, vándor és mester 20 választott népdal, melyet a tőletek már fentebb kért lapra írjatok fel. A dalok közül minimum kettőt kell előadni: egyet a jelentkező választ, a másikat a zsűri. Amennyiben dalcsokorral készültök, ne legyen hosszabb az előadás, mint 5 perc.

Vers, Népmese, Népzene kategóriában az általatok választott korosztályhoz illő előadással készüljetek, melynek hossza nem több mint 5 perc.

A fellépők tárgyi nyereményben részesülnek illetve a nyertesek a kerületet képviselik majd az országos versenyen.

Bővebb információ, kérdés esetén keressetek bátran: Barnóczki Beáta (+36207773076) Varga Gabriella (+36309209331)