Cserkészet

A Cserkésztörvény

1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
3. A cserkész ahol tud, segít.
4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.
6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.
7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
8. A cserkész vidám és meggondolt.
9. A cserkész takarékos.
10. A cserkész testben és lélekben tiszta.

A Cserkészinduló

Sí­k Sándor Cserkészinduló

Fiúk, fel a fejjel, a harsona zeng,
Álljunk csatasorba vidáman.
Ránk vár a világ, ez a harc a mienk,
Katonái vagyunk valahányan.
Jó fegyverünk, izmos karunk,
Égő szemünk, vidám dalunk.
Amerre nézünk megterem a győzelem, a győzelem!

Fiúk, fel a fejjel, az óra közel,
Kel a magyar éjben a hajnal,
Most kell az erős kar a férfiú-mell,
Ezeréves acél akarattal.
Zúg, mint a harci trombita:
A Lomnic és a Hargita!
Értünk kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a drága föld!

Szabadba fiúk! A Nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be mezőt meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Leheletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem!

Lord Baden-Powell, a cserkészet alapítója

bipi

Robert Stephenson Smyth Baden Powell, akit Bi-Pi-nek ismerünk 1857. február 22-én született Londonban. A családban ő volt a nyolcadik gyermek és a hatodik fiú.

Robert még csak 3 éves volt, amikor édesapját elvesztette. Ezután a család rossz anyagi körülmények között élt. Bi-Pi a Rose-Hill-i iskolába került, ami először Londonban volt, majd később vidékre költözött. Robertnak sokat jelentett az, hogy a természet közelében élhetett.

Szeretett zongorázni, hegedülni, sőt sokszor színészi tudását is megmutatta. Érdeklődni kezdett az erdei élet iránt, nyulakat fogott, fejszével fát vágott, megismerte a növényeket, állatokat.

A szünetekben bátyjaival sokszor szállt vízre. A családnak volt egy vitorlása, amit akkor vittek el, amikor akartak. Egyszer a legidősebb testvére, Warnington a fejébe vette, hogy mentési akciót szervez a viharba került hajók kimentésére. Egy napon nagy vihar tört ki, amikor egy vészjel hangzott el: hajó a veszélyben! Az esetre Robert így emlékszik vissza: “Felhúztuk a szakadozott vitorlákat és sietve kihajóztunk a kikötőből. Szörnyű volt a sárga és háborgó tenger látványa. Amikor kiértünk a nyílt vízre, a hullámok minduntalan átcsaptak rajtunk. Akkora hullámokat vetett a tenger, hogy helyzetünk igen veszélyesre fordult, de órák hosszat sikeresen birkóztunk a viharral. Az éj leszálltával Warington azt mondta: így legalább majd a kéményből fölszálló szikrák megmutatják, merre van a hajó. Igyekezetünk azonban sikertelen maradt. Amikor visszaértünk a kikötőbe, azt kellett hallanunk, hogy a veszélybe került hajó már órák óta biztonságban van…”.

Édesanyjuk is nagy természetkedvelő volt, ő maga is sokszor túrázott gyermekeivel. Nyaranként a kertet fiaira bízta, hogy ők tegyék rendbe. A gyerekek büszkén vitték a konyhába a friss zöldséget, gyümölcsöt.

Robert, akit röviden csak Ste-nek hívtak, sovány, de eleven kisfiú volt. Már gyerekkorában feltűnt életrevalósága, küzdeni tudása és természetszeretete. Az iskolában osztálytársai mindig nagyra becsülték, mivel értett a madarakhoz. Egyik iskolásfüzetének a fedőlapjára, nyolcévesen a következőket írta, mint életcélt: “Amikor megöregszem, lehetővé teszem majd, hogy a szegények olyan gazdagok legyenek, mint mi. Hozzánk hasonlóan nekik is joguk van a boldogságra. Mindenki, aki átmegy egy útkereszteződésén, egy kis pénzt fog adni a Szegény utcaseprőnek, és megköszöni Istennek azt, amit Tőle kapott. Imádkozni kell Istenhez mindig, amikor csak lehet, de mivel nem lehetünk jók, csupán az ima által, törekednünk kell arra, hogy mindent megtegyünk, hogy jók lehessünk.”
Az iskolában Bi-Pi nem szerzett jó eredményeket. 1876-bari Oxfordba jelentkezett, de nem vették fel. Pár hétre rá a sandhurst-i katonai akadémia alhadnagyi rangban részesítette, mivel több mint száz jelentkező közül második lett, így minden katonai kiképzést elkerült. A 13-as huszárokhoz került, akik ekkor Indiában állomásoztak. Katonatisztként tovább gyakorolta a cserkészést, a térképezést és a földerítést.

Indiában a fiatal katonatiszt tovább gyakorolta a cserkészést, térképészetet és földerítést. Sikerei következtében hamarosan kiképző lett. Módszere annak idején szokatlan volt: kis csoportok működtek egy vezető irányításával. Aki jó munkát végzett, külön elismerést kapott. Kitüntetésként Bi-Pi az iránytű északi irányát mutató karhoz hasonló jelvényt adott, amely nagyon hasonlított a mai cserkészjelvényhez. 1899-ben a dél-afrikai holland telepesek, a búrok elleni háborúban Mafeking város megvédésével bízták meg. A 217 napos sikertelen ostrom során Bi-Pi-re mély benyomást tett a lőszerhordással, élelmiszerszállítással, hírvitellel, sebesültek ápolásával megbízott Fiúk ügyessége és találékonysága.

1907-ben kísérleti tábort rendezett a Brownsea-szigeten, hogy kipróbálja ötleteit. Huszonkét Fiút szedett össze, egyeseket exkluzív magániskolákból, másokat munkáscsaládokból és táborozni Vitte őket. Ez a tábor ma már legendává vált. Tábori élményeit a Scouting for Boys (Cserkészet fiúknak)című füzetekben adta közre 1908-ban. A könyvet elkapkodták. A Fiúk spontán cserkészőrsökbe szerveződtek, hogy kipróbálják. Bi-Pi nagy megértése a Fiúk iránt alapjaiban ragadta meg Anglia és a világ ifjúságát. A “scouting”, a cserkészet gyorsan elterjedt a Brit Birodalomban és világszerte, végül gyakorlatilag a világ minden országába eljutott. A Scouting for Boys több mint 35 nyelven jelent meg.

1910-ben pedig, 53 éves korában nyugalomba vonult a katonaságtól, mert a király úgy vélte, hogy a cserkészmozgalomban eredményesebb munkát tud végezni hazája számára. Így minden lelkesedését és energiáját a cserkészet fejlesztésére fordította. Beutazta az egész világot; mindenhová elment, ahol leginkább szükség volt arra, hogy buzdítsa a fejlődést és megadja azt az ösztönzést, amelyet csak ő adhatott. (Magyarországon kétszer: 1928-ban és 1933-banjárt.)

1912-ben megházasodott, három gyerekük született. A felesége Olave, Lady Baden-Powell 1930-tól, mint a világ főcserkészlánya vált ismertté. (Bi-Pi és Olave közös születésnapja, február 22. a Thinking Day, az “emlékezés napja”.)

Az első nemzetközi cserkészjamboree Londonban volt 1920-ban. A záróünnepségen Bi-Pi-t egyhangúlag megválasztották a világ főcserkészének. A második világjamboree Dániában volt 1924-ben, a harmadik, pedig az Arrowe Parkban (Birkenhead, Anglia) 1929-ben. Itt jelentette be a walesi herceg, hogy a király Bi-Pi-nek főnemesi rangot adományozott.

1938-ban megromlott egészségi állapotára való tekintettel visszatért Afrikába, amely oly közel állt szívéhez bosszú éveken át. Félig visszavonultan élt Nyeriben, Kenyában a Kenya- hegy tövében. 1941. január 8-án halt meg.