Archive for the 'Hírek' Category

Dzsembori 3. nap

KÉPGALÉRIA Szent-Györgyi Albert raj A szombati nap az élmények kifogyhatatlan tárházát nyújtotta elénk. Elsőként a Quest nevű programrészen kezdtünk, ami szintén négy részből állt. Akadálypályával kezdtünk, amit hihetetlen profin készítettek elő a rendezők. Egyszerre kellett bizonyítanunk Tarzan és magasugró-tudásunkat, miközben végig futottunk és figyeltük a földet, hogy ne essünk el. Második rész tartalma elenyésző volt [...]

Dzsembori 2. nap

KÉPGALÉRIA Gábor Dénes raj Már 2 napja üdít minket a dzsembori makroklímája frissítő esővel, amely nem éppen kedvező a sátrak és a cuccok állapotára nézve. Reggel végre büszkén loboghatott a magyar zászló a magasban, miután a zászlószertartás keretében felvontuk.  A már megszokott módon bőségesen bereggeliztünk, majd szendvicseket is készítettünk ebédre, mert már tudtuk, hogy nagy [...]

Dzsembori 1. nap – Megnyitó

KÉPGALÉRIA Gábor Dénes raj Végre elérkezett az első töretlen nap a Jamboo-n. Reggel az ég egy kis frissítő esővel segítette ébredésünk. (Biztos tudta, hogy a mai nap nagy része építkezéssel, az altábor kialakításával fog telni.) Elmentünk tisztálkodni, ami megint csak kalandos volt! A reggelink minden szempontból 5 csillagos, olyanokat étkezünk, hogy ne tovább! Reggeli után [...]

Dzsembori – Július 30.

Megépült a Csárda. Ma délben, esős időben megnyitott a Csárda. Az építkezés több, mint másfél hetes ideje alatt rengeteg munkát fektettek a csárdások és a kontingens IST-sei az épületbe. Ma felkerült a tetőre a nád is és ezzel az építkezés lényegében lezárult. A helyi ÁNTSZ és technikai személyzet rendkívül elégedetten nyugtázta, hogy az épület és [...]

Dzsembori 0. nap – Utazás

KÉPGALÉRIA 156 cserkész egy repülőgépen. Talán még sosem utazott ennyi cserkész egyszerre. Majdnem teljesen megtöltöttük az A320-as Airbust. De előtte még ki kellett érnünk a reptérre. Az időjárás sajnos továbbra sem volt kegyes hozzánk, így éjszaka szemerkélő esőben kellett csomagolnunk, bár igaz, hogy a nagyobb zuhék ezúttal elkerültek minket. A résztvevők éjfél körül feküdtek le [...]

Előtábor 2. nap

KÉPGALÉRIA Hevesy György raj Reggel a sátorból kilépve, nagy reményeket fűztünk az időjáráshoz, de egy világ dőlt össze bennünk: a mai nap is borult időt, s hideg levegőt tartogatott számunkra. Az idő eleinte tükrözte a hangulatunkat, de a felvarróink felvarrása, gubacsaink kifaragása, illetve az est fénypontja, a tábortűz sokat javított a lelki állapotunkon, és egyben [...]

Előtábor 1. nap

Beköltöztünk az előtáborba! Ezzel másfél év felkészülés és sok-sok munkával töltött óra után hivatalosan is megkezdődött számunkra a dzsembori, hiszen innen már csak a találkozóra fogunk kiutazni. Az előtáborból és a Dzsemboriról is rendszeresen fogunk beszámolókat küldeni. Azért, hogy az írásink valóban életszagúak legyenek elhatároztuk, hogy minden rajból a résztvevő cserkészek fognak beszámolókat írni. KÉPGALÉRIA [...]

Dzsembó Helló május

Letölthető a Dzsembó Helló májusi száma:

Látogatás a Köztársasági Elnöknél

A Magyar Dzsembori Csapat vezetői 2011. május 25-én a Sándor-palotában látogatták meg  csapatunk fővédnökét, Dr. Schmitt Pált, Magyarország Köztársasági Elnökét.

5. Felkészítő hétvége

Május 13. és 15. között tartottuk az utolsó felkészítő hétvégénket. Ezúttal a négy rajunk egy helyen, a nagykovácsi Sztrilich Pál Cserkészparkban sátrazott. A hétvégén a Dzsemborin kiosztandó rajkörleteket mértük fel, és a résztvevők kipróbálták azokat a sátrakat, amelyeket majd kiviszünk magunkkal. Az IST-sek megtartották a Csárda főpróbáját is, amelyen első alkalommal fűtöttük be a töki [...]

« Newer Entries - Older Entries »