Kontingens vezetői találkozó

A Dzsemborit megelőző felkészülési időszakban összesen három kontingensvezetői találkozót tartanak. A másodikat most, június 4. és 6. között szervezték Rinkaby-ban. Előadás

A találkozó helye a Dzsembori helyszínével szomszédos egykori katonai laktanya területén volt. A Magyar Dzsembori Csapat részéről ketten vettünk részt a programon, Tárnok Nándi és én. A vendéglátásról csak pozitívan tudunk nyilatkozni! A svédek nagyon kedvesek és segítőkészek. Igazán kitettek magukért.

A hosszú hétvégén az utazás ellenére szinte egy percet sem pihentünk. Egész nap előadást előadás követett, amelyekben az egyes munkacsoportok számoltak be. A blokkok között mindig fika (ejtsd kb. fíikka) volt, ami a svédeknél sütizéssel egybekötött kávészünet.

A Dzsembori szervezése nagyon jól halad. A beszámolók kapcsán felvetett problémákra már szombat este találtak megoldást. ezeket a döntéseket vasárnap délelőtt tudatták velünk. Annyira informatív volt a hétvége, hogy vasárnap délutánra gyakorlatilag elfogytak a kérdéseink.

A hétvége alatt a dzsembori helyszínRaji körletét is bejártuk, valamint megnézhettük egy raji körletet, amit az udvaron állítottak fel. Itt nem csak a körlet méretét ismerhettük meg – ami kb. másfélszer akkora, mint Angliában – hanem a raji felszereléseket is élőben nézhettük meg. Jó hír, hogy tényleg lehet majd tűzet rakni, de akár szabad tűzön is lehet majd főzni!

A beszámolókból leszűrhető, hogy a várakozásainknak megfelelően a legutóbbitól eltérő stílusú dzsemborira készülünk. Sajnos itt nem tudok minden részletet leírni. A honlapon minden újdonságot a maguk helyén megtaláltok majd. Csak két példát említek, ami merőben új. Az egyik a Camp in Camp (CiC) program, amely során a Dszemborit övező 100 km-es körzetben 150 igazi svéd cserkésztábort tartanak. Ezek svéd (illetve néhány norvég és dán) csapat nyári tábora, amit a dzsem kedvéért itt tartanak. Minden cserkész el fog tölteni egy napot az egyik ilyen táborban! A minden cserkészt itt szó szerint kell érteni!

A másik program, ahol sok változás lesz az IST. Jelzésértékűen már a neve is megváltozott, hiszen 2011Dzsem helyszín-ben ISR Experience- nek hívják majd. A lényeg, hogy az IST-sek nemzetközi őrsökbe beosztva végzik a munkájukat, amely után külön programokat és képzéseket is szerveznek nekik.

Mi nagyon sokat töltődtünk a hétvége alatt. Ha lehet, az eddiginél is motiváltabban jöttünk haza.

José

Leave a Reply