Kontingens létszáma

Kedves Cserkészek!

A Magyar Dzsembori Csapat meghatározta a kontingens keretszámát, mely során a következő szempontokat tartottuk szem előtt:

  • Legyen az MCsSz létszámához viszonyítottan arányos nagyságú kontingens.
  • Legyen reális lehetősége minden potenciális jelentkezőnek bekerülni a kontingensbe.
  • Legyen reális lehetőségünk összegyűjteni a részvételi díjat.
  • Csak maximális számot határozunk meg, amit nem kívánunk feltétlenül feltölteni. Komoly válogatókat szeretnénk tartani, és ha nincsenek megfelelő jelentkezők, akár lényegesen kisebb kontingenssel is kiutazunk.

Ennek megfelelően a következő keretszámot határoztuk meg:

  • 180 résztvevő (ebből 36 határon túli magyar)
  • 15 őrsvezető (ebből 3 határon túli magyar)
  • 5 rajparancsnok
  • 40 IST-s
  • 14 Központi vezető (CMT)

Azaz a kontingens maximális létszáma 254 cserkész. A válogatás során szeretnénk nem, életkor és lakóhely szerint az MCsSz adatainak megfelelően arányosan kiválogatni a jelentkezőket. Ne felejtsétek el, hogy a jelentkezés előfeltétele az, hogy a csapatodnak két évre visszamenőleg rendezve legyen a tagdíja és az éves jelentése!

Leave a Reply