Ma délelőtt az ország legnagyobb cserkészcsapatának, a 433. Szent Bernát cserkészcsapat altáborában nyílt napot tartottak, a cserkészeket meglátogatták szüleik, barátaik, de eljöttek a csapat családos tagjai is.
A csapat hatalmas étkezősátrában együtt fogyasztotta finom ebédjét a 200 cserkész.
A táborba érkezett a Magyar Rádió tudósítója. A rádiósok riportot készítettek Gerő Péter csapatparancsnokkal, és fiatal cserkészekkel is akik örömmel mutatták be kis birodalmukat a vendégeknek.
Délután került sor az ünnepélyes igéret- és fogadalomtételre a 433-as cserkészcsapatban a szülők és vendégek jelenlétében.
Az ígéretet tett kiscserkészeknek a parancsnok köti meg a nyakkendőjüket és fogadja őket a csapatba.
17 órakor katolikus szentmisén illetve protestáns istentiszteleten vett részt az egész Nagytábor apraja-nagyja. A katolikus szertartást Brückner Ákos atya celebrálta melyen a helyi plébános, és más atyák is koncelebráltak.
A külön helyen megrendezett szertartások végén az összes cserkész összegyűlt, és közösen imádkozott. Végül Buday Barnabás cserkészsegédtiszt, a Magyar Cserkészszövetség Elnöke, (civilben evangélikus lelkész) köszöntötte a tábort és intézett néhány gondolatot a cserkészekhez.
A mai napról gyönyörű képeket kaptunk Kiss Esztertől, melyeket ITT érhettek el. Köszönjük!
A nap végén rendhagyó esemény történt, melyre cserkésztáborban nemigen van példa. A foci VB döntő mérkőzését egy óriás kivetítő előtt nézte meg több mint 1000 cserkész! Természetesen volt holland és spanyol szurkolói tábor, zászlók, dobok, kürtök: igazi meccs hangulat.
Köszönjük a jókívánságokat a táborlakók nevében!
Javítottam két csatolást is a korábbi bejegyzésekben.
ecsmiki%gmail.com