Dzsemborikról

A közép-európai dzsemborikról

A Közép-Európai Dzsembori egy cserkész dzsembori (az az cserkész találkozó) melyet felváltva rendeznek a visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország), általában két évente. Résztvevői elsősorban Közép- és Kelet-Európa nemzetei, néha egyéb országok cserkészeivel kiegészülve. Most ismét rajtunk a sor hogy megrendezzük a 10. közép-európai cserkész dzsemborit, melynek jelentése:

Con = együtt
Cor = szív
ConCordia = latin eredetű szó, jelentése egyetértés.

Története

Története 1931-ig nyúlik vissza: a II. világháború előtt két alkalommal rendeztek szláv cserkésztalálkozót, 1931-ben Prágában, 1935-ben Spala-ban. Neve ellenére nem csak szláv, de más országok cserkészei is eljutottak ezekre, és a felvidéki magyar cserkészek is részt vettek. A rendszerváltás után a cseh cserkészek kezdeményezték a hagyomány újjáélesztését, immár közép-európai keretek között. A két, 1930-as évekbeli tábort is beleszámítva eddig kilenc alkalommal rendezték meg a találkozót, legutóbb, 2008-ban a lengyelországi Chorzówban. A tervek szerint 2010-ben Magyarország nyújt otthont a 10. jubileumi rendezvénynek.

Comments are closed.