EPE 2010 számháború 2011-ben


Számháború!
Hogy őszinte legyek, ha egy évvel ezelőtt hallom ezt a szót, a hideg is kiráz tőle, és kétlem, hogy én vagyok az egyetlen, aki sokáig megfejthetetlennek tartotta a népszerűségét. Szerintem jogos a kérdés: mégis mi motiválja az embereket arra, hogy cetlikkel a fejükön rohangáljanak, port nyeljenek és a szúrós gazban kússzanak? Persze válasz csak egyféleképpen adható, szóval idén félretettük kivételesen gazdag képzelőerőről tanúskodó kifogásainkat: fantáziánkat és energiánkat inkább a játékra fordítottuk, és így azt sikerült élettel és új tartalommal megtöltenünk.

Mikor 2010. nyarán  eljöttem a képzés helyszínéről, nem gondoltam volna, hogy valaha is nagy táska és cserkészing nélkül fogok visszatérni oda. Ám hatalmas élmény volt újra a most már nem jelöltektől, hanem őrsvezetőktől hangos erdőkertesi fenyvesben találkozni a régi barátokkal. Kezdetben alig találtunk rá a jól ismert helyekre, újra fel kellett fedeznünk a tábor területét, amit annyira visszafoglalt már a természet, hogy egy-egy jellegzetes fa nélkül esélyünk sem lett volna.

A játékban a három altábor mérte össze erejét. Egom 17, Puf 8, Eger altábor pedig 4 fővel képviseltette magát. A harc nem kisebb dologért folyt, mint az altáborok elismeréséért, limonádéért és palacsintáért. A három csapat a saját bázisán rejtette el a zászlókat, melyek tíz ember skalpjával értek fel. A feladat nagyon egyszerűnek hangzott: szerezz meg minél több zászlót, szerezz minél több számot, azokat add le a központban, és maradj életben. Ám csak addig maradtunk magabiztosak, amíg meg nem jelent az első ostromló. A legnehezebb természetesen a zászlószerzés volt. Először is szembesültünk vele, hogy pontosan nem is tudjuk, hogy hol van a többi csapat, csak elindultunk egy sejtett irányba, aztán vagy sikerrel jártunk, vagy eltévedtünk az erdőben. Másodjára, a védők ismerték a területüket, és amikor azt hittük, hogy már mindegyikőjüket kilőttük, akkor is valahogy elénk tudtak kerülni, vagy valamelyik fáról zúdítottak ránk halált hozó számözönt. A délelőtt lezárulásával mindenki fáradtan, de elégedetten vette tudomásul a végeredményt: Esztergom elsöprő győzelmét.

A program tökéletes lehetőséget adott egy kis nosztalgiázásra és a rég látott barátokkal való örömködésre, tapasztalatcserére. Minden további évfolyamnak ajánlom ezt a fajta találkozási lehetőséget, és üzenem a lányoknak: higgyétek el, hogy létezik jó számháború! Köszönjük a szervezést, reméljük, hogy jövőre is találkozunk ugyanott – még többen!

NLÁ!

Stipkovits Anna (Stipi) őv.

(25. sz. Szent Imre Cscs., EGOM)