Segédletek rajvezetőknek

A cserkészév elején készült segédlet a csapat éves munkatervéhez,
a következő segédlet a rajvezetőké. A segédlet ismét két részből áll,
egy “kitöltős” munkaterv mintából, valamint egy  prezentációból, ami
segíthet végiggondolni az év vagy a félév feladatait. A két elem együtt, vagy külön-külön is használható,  aszerint, hogy kinek mi a nagyobb segítség.

Prezi

Munkatervek korosztályi bontásban:

Hangulatemberkék

Jól használható őrsi foglalkozásokon, vezetőségi alkalmakon és  táborban is.

Ennek segítségével a jelenlévők, szavak nélkül is  kifejezhetik az aktuális hangulatukat,

lelkiállapotukat. Ennek a lapnak a használatával felelnek, a ” Hogy vagy? ” kérdésünkre.

Érdemes az alkalom elején és végén is megcsináltatni, táborban pedig naponta ki lehet

színezni egy-egy emberkét.

 

A linkre kattintva, nyomtatható verzióban is megtaláljátok ezt a feladatot!

hangulatemberkék

Tábori bodzaszörp


Ajánló: 944. sz. Szent Borbála Cserkészcsapat

Keretek: őrsök, csapat

Cél: közösen elkészíteni a nyári tábor ellátását biztosító bodzaszörpöt

Leírás: Júniusban, párnahuzatokkal felszerelkezve a csapat apraja-nagyja elindul erdőszéli bodza-szüretre, majd délután közösen feldolgozzák. Képekkel illusztrált hiteles forrás: itt