Híresek lettünk!

A csapat Csuszka őrse részt vett egy cserkész propagandafilm forgatásán.

Egy kellemes szombati napot töltöttünk a fiúkkal: 3 cserkészfiúval és a FANATICS FILMel forgattunk együtt. Kicsit koncentrálni kell, hogy megtaláljuk magunkat a filmben – hátmég annak, aki azt sem tudja, mit csináltunk a Rókahegy a bányában… Ezért elárulom: meneteltünk, sziklára másztunk és a csúcsra törtünk!

Nézzétek:

A szikra ott van benned is

Évkezdő beherangozó

Az őrsök közül már sokan összegyűltek a táborok óta, és belefogtak az idei munkába/játékba!

De akik még nem, azok se csüggedjenek!

Cserkészévünk közös első alkalmát -, melyre a csapat apraját-nagyját és minden csatlakozni vágyót, no meg a távolról érdeklődőket is szeretettel várunk – szeptember 27-én tartunk a Szent József plébánián.

Program:

9.00-10.50 Szentmise a Szent József templomban

10.0-12-00 Program a cserkészek és leendő cserkészek számára a Plébánián, rossz időesetén a Mustármag iskolában

Közben szülői tájékoztató a régi és új cserkészszülőknek.

 

Szeretettel vár Mindenkit!

a 313. sz Szent József Cserkészcsapat Vezetősége

 

 

Farsangoltunk

Hideg tél van. Ezt az indiánok nem bírják tovább – gondolta a törzs sámánja, így hát, megfogta botját, rátámaszkodott és ki ment a törzs elé, akik már nehezen tűrték a hideget.

 

–  Indiánok! Nehezen bírjuk ezt a hideget! Valamit tennünk kell! Ahogy ezen révedeztem, megszólított a Nagy Manitu! – ennek hallatán a sziú indiánok mind a földre borultak és áldották Nagy Manitu nevét!

–  Oh, Nagy Manitu! Oh, Nagy Manitu!

–  Ahhoz, hogy újra eljöjjön a meleg, nem kell mást tennünk, mint feleleveníteni az ősi Télűző, Naphívogató táncot. De előtte meg kell tanulnunk olyan képességeket, amik szükségesek a tökéletes tánchoz! Alkossatok kisebb törzseket és így csapatostul sajátítsátok el az előttetek álló próbák kihívásainak tanulságát! Szemeitek olyanok legyenek, mi

nt a sasé, hogy eltaláljátok az állatot vadászat közben, amit feláldozhatunk! Pontosak legyetek a feladatok megoldásában, hogy ha szükséges, akkor percek alatt el tudjuk rejteni egymást az ellenséges törzsek elől! Testetek minden apró része legyen készen a táncra, ehhez sajátítsátok el, az önfeledt örömöket a tánc hevületében! Elmétek legyen penge éles, hogy ha Nagy Manitu életeteket úgy irányítja, Ti meg tudjátok oldani az előttetek álló kihívást! Ismerjétek és tiszteljétek a körülöttünk élő állatok szellemét és jellegzetes mozdulatait! Ujjaitok legyenek fürgék, hogy a tűzgyújtást hamar megvalósítsátok! Ne feledjétek, törzsfőnökeitektől kaptok titkos összetevőket a varázs főzethet, azt gyűjtsétek!


Az összes próbán helytálltak a kis indán törzsek és így a sámán elé járultak, aki egy különleges varázsfőzetet készített, amit a legeredményesebb törzs kapott meg. A Sámán igazságos indián volt, így mindenki más is kapott a főzetből. Miután elfogyasztották, betöltötte őket Nagy Manitu ereje, és ennek örömére, eltáncolták, az ősi Télűző, Naphívogató táncot. Ez után a törzsi tűz köré gyűltek és vidáman daloltak és táncoltak. Majd az esti végső éneket, közösen elénekelték.

A sámán állt és boldogan figyelte, az elsuhanó indián gyermekeket.

 

Angliából

Hatpontos kiáltványt intézett a következő generációhoz Bear Grylls brit extrém természetjáró, a Brit Cserkészszövetség főcserkésze. Grylls szerint gépek, kütyük a természetes képzelőerőt veszélyeztetik, a problémás gyerekeknek pedig a sport és a szabadtéri kihívások nyújthatnak megoldást.

A teljes cikk itt érhető el.

Örömhír

Csapatunk egy tagja, Adri a Csuszka őrsből sikeresen teljesítette a barlangász különpróbát!

Ez úton is gratulálunk NEKI!

Portya – Kosd

Egy szép, napos délután, mikor az iskola fáradalmait még nem pihentem ki, elindultam a Csobánka térre, ahol a csapat gyülekezett. Rövid utazás, vonatozás, Vácon leszállás, ahol a sofőr jóvoltából lekéstük a buszt, pedig Gábor direkt előreszaladt, hogy megkérje, várjon meg minket. Kérése nem nagyon talált célt, talán a buszos nem hallotta egészen jól, hogy mit is mondott neki (még véletlenül sem feltételezem, hogy…ööö… hogy is mondjam… talán gonosz volt?).

Na mindegy, mert egy igen kedves buszsofőr agyában azt hiszem megfordult az a gondolat, hogy: „Ó Istenkém, ezek a szegény cserkészek itt ülnek a fűben, biztos éhesek, fáradtak és különben is hideg van és sötét.” Szóval előbb megszánt, majd eljuttatott minket Kosdra. A szálláson még a vacsorát is félretéve megtekintettük a Vérszerződés élethű felelevenítését, aztán vacsorázhattunk! Milyen megkönnyebbülést jelentett a számba tenni egy falatka kaját!

Másnap, azaz szombaton (ja igen, tegnap péntek volt) túráztunk egy jót. Hegyről le, dombra fel, számháború, amiben mindig az a csapat nyert, ahol én voltam, Lehel vezér végzete (már nem annyira élethű feldolgozásban), pihenő, gyaloglás, majd visszaérkezés Kosdra. Itt levezetésképp métáztunk egyet, utána vacsoráztunk és én a vacsiból külön kaptam egy húsmentes adagot! (igazán jólesett eme aprócska figyelmesség) És a nap fénypontja: TÁBORTŰZ! Minden őrs előadta az előzőleg megkapott kis történetecskéit, tudjátok ilyen Honfoglalás és társai. Természetesen az összes őrs remekül teljesített. (De különösen a Csuszka…bocsi…minden szentnek maga felé hajlik a keze…na nem mintha én szent lennék.) Az alvás aznap azért senkinek nem ártott.

Vasárnap. Mini szuper reggeli ébresztőjétől, majdnem szívinfarktust kaptam. A meleg hálózsákból nem kellett kikászálódnom, mert olyan meleg volt a szobában, hogy éjjel kiforogtam belőle. Aztán pakolás, reggeli, mise, pakolás, takarítás a lányoknak, a többieknek méta, majd hazaindulás. E hosszúnak nem mondható hétvége nagyon hamar elment, de szerintem remekül sikeredett és már iszonyúan várom a nyarat, hogy tábor legyen!

 Vasadi Anna (Csuszka örs)

Emlékezés Napja

A cserkészet alapítójára emlékeznek

Február 22-e fontos nap a világ cserkészeinek életében, 1857-ben ugyanis ezen a napon született Lord Robert Baden-Powell (Bi-Pi), a cserkészet alapítója. Érdekesség, hogy felesége, Olave szintén e napon született, aki férje munkáját segítve a leánycserkészetet szervezte meg. Ez a nap az ún. Emlékezés Napja, mikor a cserkészek közössége megemlékezik Bi-Pi célkitűzéseiről, nagy álmáról, magukba és egymásra tekintenek, valamint a környezetükben végzendő feladataikra.

Baden-Powell a brit hadsereg tisztjeként szolgált, s ezalatt észrevette, hogy a fiatal fiúk milyen lelkesen és ügyesen látják el a mindennapos feladatokat (betegápolás, hírvivés, felderítés). Itt szerzett pozitív tapasztalataiból merített ihletet a Cserkészet fiúknak c. könyve megírásához. Ebben összefoglalta tapasztalatait, leírta ötleteit s módszereit, hogyan lehet a fiataloknak olyan programokat szervezni, olyan felelősségteljes feladatokat adni, hogy az kitartásra, kötelességtudata, szolgálatkészségre nevelje őket. Mindezt Bi-Pi a cserkészmódszerben látta, mely a folyamatos cselekedve tanulás mellett, megtartó és vidám közösséget teremt, jó hangulatú és tartalmas közös munkát, játékot.

A cserkészet híre szélsebesen járta be a világot és lelkes támogatókra talált. Bi-Pi Brownsea szigetén kísérleti cserkésztábort rendezett, ahol kipróbálta elgondolásait, nevelési módszerét. Legfontosabb újítása az volt, hogy a táborozókat 5-6 fős csoportokra (őrs) osztotta és a legidősebbet megbízta annak összetartásával, vezetésével. Ez a kisközösségi rendszer a mai napig összetartó őrsöket és felelős vezetőket nevel.

Magyarországon 1912-ben – éppen 100 éve – alakult meg a Magyar Cserkészszövetség, s mind a mai napig végzi – 41 év megszakítással – feladatát országszerte majd 250 cserkészcsapattal s több mint 8000 cserkésszel. A külföldön működő magyar cserkészszövetségekkel (romániai, szlovákiai, kárpátaljai, vajdasági, horvát és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség) is szoros együttműködésben munkálkodnak. A felelős és gondolkodó fiatalok nevelése komplex feladat, így a cserkészet maga is igen szerteágazó területeket ölel fel. Fontos érték az önkéntesség, mivel a kiscserkészek és cserkészek vezetését önkéntes fiatalok végzik, akik szabadidejüket az őrsükkel töltik, heti gyűléseket tartanak nekik. A vezetőket nyári vezetőképző táborokban készítik fel erre a sok esetben nem egyszerű munkára, ahol a gyakorlati tudás mellett, elméleti oktatást is kapnak, hogy felkészülten lássanak neki az őrsvezetésnek. Fontos érték a magyar cserkészet számára a magyar kultúra, a magyar hagyományok ápolása. Fontos az elkötelezett vallásosság, ugyanakkor a mozgalom mindenki számára nyitott, vallási meggyőződésétől függetlenül, kiemelt cél a természet-közeliség és a természetvédelem, a közösségi munka.

A 10 cserkésztörvény iránymutatása mellett kreatív, mozgalmas, fiatalos programokkal a cserkészet a legnagyobb ifjúsági mozgalom a világon (több mint 30 millió cserkész, 161 országban). Értékeit, módszereit a legkülönbözőbb országok és kultúrák is magukévá tudták tenni. A Magyar Cserkészszövetség fennállásának 100 éves jubileuma alkalmából egész éves nyitott programokkal készül, ma pedig Baden-Powellre emlékezik, aki egy alkalommal, az 1933-ban Gödöllőn rendezett cserkész világtalálkozó után kijelentette, hogy a hogy a magyar cserkészetben valósult meg leginkább az, amit ő cserkészetnek megálmodott.

-br-

www.mcssz.hu

Helló Békásmegyer!

Ezen az oldalon hamarosan elindul Békásmegyer megújult cserkészközösségének weboldala. Az oldal alapvetően a 313. sz. Szent József Cserkészcsapat tagjainak szól, de a cserkészet iránt érdeklődő leendő cserkészek is meg fogják találni számításaikat. Érdemes tehát visszatérni hozzánk.

Amennyiben szeretnél csatlakozni hazánk legnagyobb és legkalandosabb közösségének békásmegyeri csapatához, vagy csak észrevételed, közölni valód van: írj nekünk!