Csapatunkról

A Budai Református Egyházközségben már 1920-ban elindult a cserkészmunka, ekkor még az 1. BKIE cserkészcsapat budai rajaként. 1925-ben váltunk önálló csapattá a 304. Kőrösi Csoma Sándor cserkészcsapat nevet felvéve. Egészen az 1948-as betiltásunkig nagyon aktív, színes életet élő, 90 fős cserkészközösség voltunk. A csapat tagjai között több később világhírű vált tudós és sportoló is akadt.

A rendszerváltozás után csak 2004-ben kezdődött el a cserkészet újraszervezése. 2005-ben már hivatalosan is újjáalakult a csapat, és azóta dinamikusan növekszünk.

Csapatkép 2009

A csapat fejlődésének következő lépcsőfoka, amikor már elmondhatjuk, hogy vezetők is vannak már, akiket mi neveltünk ki. Továbbra is folyamatosan bővül a tagság 2011 szeptemberére már elérte a 80 fős létszámot. Továbbra is azon dolgozunk, hogy a csapat folyamatos működését fenntartsuk és a cserkész munka egyre mélyebb hagyományait alapozzuk meg a Szilágyi Dezső téren.

No comments yet.