A megbeszéltek szerint szombat reggel találkoztunk a HÉV állomáson. Sajnos a szokásosnál jóval keves
ebben voltunk, de ez mit sem rontott a hangulaton.Így viszont nem mentünk külön utakon, hanem a kiscserkészek is a cserkészekkel és a kószákkal tartottak. Szentendre felől Dömörkapu felé vettük az utunkat.
Dömörkapunál megálltunk szusszanni a vízesésnél. Innen elég meredeken vitt felfelé az út, de hamar elértük a célunkat, a Kőrösi Csoma Sándor emlékművet. Már régen terveztük, hogy a csapattal eljövünk ide. Vittünk magunkkal egy koszorút is, hogy így emlékezzünk meg a csapatunk névadójáról. Itt megtudtuk, hogy Keszke szerint 2040-ben járunk, legalábbis a koszorú szalagjára valamiért ezt írta.
Úgy látszik hosszútávú stratégián dolgozunk!
Lajos -forrásnál ebédeltünk és kicsit sütkéreztünk. Ahhoz képest, hogy esőt mondtak egész napra hét ágra sütött a nap, és egyetlen csepp eső sem esett! Ebéd után métáztunk, aztán indultunk tovább a Holdvilág árok felé. Miután leküzdöttük magunkat a létrán megnéztük a barlangot is. De ezután már az árkon keresztül a buszmegállóhoz mentünk. Igaz útközben volt még látnivaló egy mókás táltos személyében, aki Davy Crockett-nak öltözött. Biztos kényelmes túraviselet.
Fanni képei itt találhatók, az enyémek pedig itt.
José