Doni emléktúra 2012

Múlt héten országszerte megemlékeztünk a Don kanyarban elhunyt magyar katonákról. Városunkban csütörtökön este tartották a II. Magyar Hadsereg katasztrófájára emlékező szentmisét a Szentkúti templomban. Majd a II. világháborús emlékműnél került sor csendes főhajtásra. Hétvégén pedig emléktúrára indultak a cserkészek.

Égtek a gyertyák csütörtök este a II. világháborús emlékműnél. A magyar hadsereg áldozataira emlékeztünk január 12-én. Pénteken pedig a jászberényi cserkészek a Katonák földjén töltötték az éjszakát egy kis föld alatti építményben az egykori laktanya gyakorlóterületén. Korhű körülmények között, korhű öltözetben. Majd egy 30 kilométeres gyalogos emléktúrára indultak. Így tisztelegtek az 1943. januárjában a Don-kanyarban történt katasztrófában elhunyt magyar katonák emléke előtt.
A bunkerben szétszórt szalmabálák mindenütt, ez jelentette a fekhelyet számukra péntek éjszaka. Az étkezésben is próbáltak hasonló körülményeket teremteni, mint amit akkor, ’43 januárjában a magyar katonák átélhettek. Így kenyér, krumpli jelentette a fő táplálékot számukra.
Már az 1942. augusztus–szeptemberi hídfőcsatákban 30 ezer főt vesztettek a magyar csapatok halottakban és sebesültekben. ’43. január 12-én és 14-én pedig elérte a végzet a sereget. Ezt az összeütközést próbálták imitálni a jászberényi cserkészek mielőtt elindultak a gyalogos hosszú menetre. A 2. magyar hadsereg által védett 200 km hosszú Don-menti terepszakaszon támadásba lendültek a szovjet hadosztályok. Az eredetileg több mint kétszázezres magyar sereg hatékony légierő és légvédelem, kellő számú páncélos-egység hiányában fokozatosan tért vesztett, darabokra szakadt, megsemmisült. A kemény hidegben megfelelő téli ruházat nélkül harcoló katonákat a fagy is tizedelte. Több tízezren maradtak holtan a hófödte csatatereken. A 200 ezer fős hadseregből 40 ezren meghaltak, 70 ezren pedig megsebesültek vagy fogságba estek.
Bódi Ábel dédapja is ott volt a Don-kanyarban.Kevés adat áll a család rendelkezésére róla, levelei sem maradtak fenn. Ami biztos, ő is a menekülőkkel volt.
Bár a -20 celsius fokos orosz téllel nem érhetett fel, de szombat reggelre eléggé hűvös, szeles idő köszöntött be. Öltözékükkel is szolidaritást vállaltak a Don-kanyarban harcoló katonákkal. Egy vékony pulóverben, ingben, zubbonyban indultak útra.

VIdeó: itt

Jó munkát!

298lv_e (273 x 294)

Üdvözlünk kedves látogató a jászberényi 298. Lehel vezér cserkészcsapat honlapján.

Csapatunk életében ez a második honlap. Az első honlap tovább fejlesztést és megújulást kívánt. Ezúton szeretném megköszönni a munkáját az előző honlap készítőjének és karbantartójának, Vidovich Kálmánnak.

Ajánljuk ezt a honlapot:

  • Minden érdeklődőnek, aki a csapatunkat szeretné megismerni
  • Minden szülőnek, nagyszülőnek, rokonnak, aki a gyermekéről szeretne olvasni
  • Minden cserkésznek, hogy ezen a fórumon keresztül is információhoz jusson

Külön megköszönnénk Gedei Dániel öv munkáját, hogy létrehozta ezt a web felületet.

Jó böngészést kívánunk:

Tarjáni Zoltán st Békési Péter st

Csapatparancsnok Csapatparancsnok helyettes

HPIM1376

 

(frissítve: 12.01.22.)